Hírek, események


2013. május 17.

 

Újra nyitva a Garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény
Májustól ismét látogatható a Garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény. A Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomásánál található rendhagyó, interaktív tárlatot az ÉSZAKERDŐ Zrt. tavaly nyáron nyitotta meg újra.
A telljes cikk itt olvasható.

2013. május 16.

 

Jól vizsgázott az autóbuszpótló kisvonat
Pozitív fogadtatása volt, hogy autóbuszpótló kisvonat szállította az utasokat május második hétvégéjén a lillafüredi Palotaszálló és Garadna közötti szakaszon. A szolgáltatást közel 800-an vették igénybe.
Tovább a cikkhez.

2013. május 9.

 

Ismét hagyományőrző fakitermelő verseny Miskolc-Garadnán
2013. május 18-án már nyolcadik alkalommal bonyolítják le a hagyományőrző fakitermelő versenyt, Miskolc-Garadna pihenőhelyen. Az érdeklődőket változatos programok várják a nap folyamán.
A tájékoztató itt tekinthető meg.

2013. május 9.

 

Lillafüredi Állami Erdei Vasút: Nyárköszöntő kisvasúti nap május 25-én
Különvonat Ortástetőre - Időutazás a föld alatt a Bükk hegység múltjába

2013. május 25-én, szombaton nyárköszöntő kisvasúti napra vár minden érdeklődőt az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a LÁEV baráti köre. Ebből az alkalomból ismét különvonat indul a menetrend szerinti szerelvények által nem járt szárnyvonalon fekvő Ortástető állomásig. A programhoz kapcsolódva a természetbarátok zenés túrán vehetnek részt a Bükki Nemzeti Park területén nyíló fokozottan védett Lilla-barlangban.
A részletes programok itt találhatók:
Különvonat Ortástetőre
Zenés túra a Lilla-barlangba

2013. május 9.

 

Lillafüredi Állami Erdei Vasút - autóbuszpótló kisvonat
Az országban egyedülálló módon az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút által biztosított autóbuszpótló kisvonat szállítja majd az utasokat a lillafüredi Palotaszálló és Garadna közötti szakaszon a mostani hétvégén.
A tájékoztató itt tekinthető meg.

2013. május 9.

 

Megújult a Forrásvölgy tanösvény Miskolc határában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai áprilisban nyolc új információs táblát helyeztek ki a több mint három kilométer hosszú tanösvényen. A táblák segítségével játszi könnyedséggel ismerhető meg a térség állat- és növényvilága, de a Bükk-hegység földtani képződményeiről és az erdészek munkájáról is tájékozódhatnak a természetjárók.
A tájékoztató itt tekinthető meg.

2013. május 9.

 

  Május 10-12! Irány a Hegyköz!
Színes, változatos programok várják az érdeklődőket május második hétvégéjén a Hegyközben. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. rendezvényein senki nem fog unatkozni, a család apraja-nagyja talál magának hasznos és érdekes elfoglaltságot.
A programok itt tekinthetők meg.

2013. május 9.

 

Sajóvölgyi Erdészeti Irodaépület felújítása, címváltozás
Tájékoztatásul közöljük, hogy a Sajóvölgyi Erdészeti Irodaépület felújítása és karbantartása május első heteiben megkezdődik, így 2013. április 29-től az iroda elérhetősége előreláthatólag 2013. októberéig megváltozik.
Az iroda új címe: Putnok, Bajcsi Zsilinszky u. 42.

2013. május 3.

 

NYÁRI TÁBOR a Csanyikban
Idén is meghirdetésre kerül a júliusi napközis tábor a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
A tábor részletes programja, elérhetőségek: itt tekinthetők meg.
Madarak és Fák Napja Pálházán
A PÁEV Pálháza-Ipartelep megállójánál rendezik meg idén elsőként a Madarak és Fák Napját. A látogatók május 10-én kézműves foglalkozáson, tanösvénytúrán, sétakocsikázáson is részt vehetnek. Bővebb információk itt olvashatók.

2013. május 3.

 

Elindult Facebook-oldalunk!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján örömmel fedezte fel, hogy a lakosság egyre inkább választja a pihenés formái közül az erdő látogatását. Az erdei pihenés, rekreáció, kirándulás jelenti sokak számára a kikapcsolódást és az egészséges életmód egyik legfontosabb összetevőjét.
Így közjóléti tevékenységünk fejlesztése során a létesítmények és szolgáltatások fejlesztése mellett tevékenységeink kommunikációjára is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Ennek érdekében korszerű és hatékony kommunikációs csatornákat kívánunk használni.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy Társaságunk 2013. áprilisában elindította saját facebook oldalát, melyen naponta frissülő hírekkel, érdekességekkel igyekszik megjelenni. Célunk, hogy a Társaságunkat érintő rendezvényekről, eseményekről minél szélesebb körben tudjuk tájékoztatni az érdeklődőket és partnereinkkel is szorosabb viszonyt alakíthassunk ki. Kérem, látogasson el Ön is facebook oldalunkra, s amennyiben elnyerte tetszését, tájékoztassa róla barátait, ismerőseit.

https://www.facebook.com/ESZAKERDO

2013. április 30.

 

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút a Railway Gazette-ben
Az angol Railway Gazette-ben, a világ egyik legtekintélyesebb - 130 éves múltra visszatekintő - vasúti szaklapjában jelent meg írás az Mk48-as hibrid mozdonyokról. A fejlesztések elindítása az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútjához köthető.
Az angol nyelvű cikk itt olvasható.

2013. április 30.

 

Szlovákiai "erdész-vendégek" az ÉSZAKERDŐ-nél
A Szlovák Állami Erdőgazdaság Rozsnyói Igazgatóságának munkatársai látogattak a napokban az ÉSZAKERDŐ Zrt-hez. A vendégek erdőpedagógiai módszertani konzultáción is részt vettek a csanyiki- és a fónagysági erdészeti erdei iskolákban.
A cikk itt olvasható.

2013. április 26.

 

A Föld napja - gyerekek százai a Csanyiki erdészeti erdei iskolában
Április 22-én van a Föld napja, ilyenkor világszerte különféle rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a természeti környezet megóvásának fontosságára. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolája is csatlakozott a programsorozathoz.
A cikk itt olvasható.

2013. április 26.

 

Az ingolákat is óvják az erdészek a Hegyközi medencében
Az elmúlt évek nagy mennyiségű vizei miatt rossz állapotba kerültek a Pálházi Állami Erdei Vasút egyes műtárgyai. Az erdészek kövekkel megerősített védőhálókat fektettek a pillérek közé, és nagy szikladarabokkal stabilizálták a Kemence-patak medrének alját valamint a rézsűt. A munka elvégzése közben a rendkívül ritka Tiszai ingolák élőhelyének megóvására is odafigyeltek.
A cikk itt olvasható.
A magyarországi kisvasutakról
a FACEBOOK-on is tájékozódhat:
https://www.facebook.com/kisvasutrafel
 

2013. április 24.

 

Tévéműsor a hazai erdei vasutak helyzetéről
Az OzoneNetwork TV Egyenlítő című műsorának 2013. április 18-i adásában a hazai erdei vasutakról volt szó. A műsor vendége volt többek között a 2012. évben az erdei vasutak között a legtöbb látogatót vonzott Lillafüredi Állami Erdei Vasutat üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, Bózsó Gyula is.
A videó itt tekinthető meg:

A magyarországi kisvasutakról
a FACEBOOK-on is tájékozódhat:
https://www.facebook.com/kisvasutrafel
 

2013. április 22.

 

Bemutatkozott "A mi erdőnk" újságban az ÉSZAKERDŐ Zrt.
Természet - erdő - gazdálkodás - ez a címe Bányai Péter erdőművelési vezető írásának, ami az állami tulajdonú erdészeti társaságok közös lapjának legfrissebb, áprilisi számában jelent meg. "A mi erdőnk" című magazin olvasói az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdő- és vadgazdálkodási-, valamint közjóléti tevékenységével egyaránt megismerkedhetnek.
A cikk itt olvasható.

2013. április 22.

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Magyar Televízióban
Tavasz és nyár a Bükkben - ez a címe "A mi erdőnk" filmsorozat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében forgatott részének, amit a Magyar Televízió 2013. március 23-án mutatott be. Az adásban az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. tevékenységéről is szó volt. A műsorban a többi között az Országos Erdészeti Egyesület 143. Vándorgyűléséről szóló részlet is helyet kapott, a rendezvénynek a társaság volt a házigazdája.
Az adást itt lehet megtekinteni.

2013. április 18.

 

Közlemény: Tavaszi fotóvonat a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton - 2013. április 20.
Értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a 2013. április 20-án megrendezésre kerülő "Tavaszi fotóvonat a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton" elnevezésű rendezvényen történő részvételt előzetes regisztrációhoz kötjük, melyet minden esetben visszaigazolunk. További információ és regisztráció: 46/530-593, miskolc.laev@eszakerdo.hu.
A programajánlat itt tekinthető meg.

2013. április 9.

 

Felnőtteket is "oktatnak" az erdészek
Nemcsak a gyerekeknek szerveznek programokat az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskoláinak munkatársai, hanem rendszeresen közreműködnek a felnőttek részvételével lebonyolított versenyeken, és egyéb rendezvényeken is. Jó példa volt erre a Vasutas Természetjárók Bükki Egyesületének miskolci vetélkedője.
Tovább a cikkhez...

2013. április 4.

 

Programajánló: Tavaszi fotóvonat a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton - 2013. április 20.
Különleges fotóvonatozásra hív mindenkit az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútja. 2013. április 20-án (szombaton) a Garadnai fővonalon igazi kuriózum várja az érdeklődőket: egy megrakott teherkocsikból álló szerelvényt kaphatnak lencsevégre a fotósok. Indulás: 9.45-kor a Dorottya úti állomásról. Visszaérkezés ugyanoda 15.35-kor. Információ: Telefon: 46-530-593 E-mail: miskolc.laev@eszakerdo.hu
A programajánlat itt tekinthető meg.
A magyarországi kisvasutak programajánlatairól
a FACEBOOK-on is tájékozódhat:
https://www.facebook.com/kisvasutrafel
 

2013. március 29.

 

"Fogadd el, fogadj el" - esélyegyenlőségi nap Miskolcon

Több mint ötszáz gyerek vett részt a Kézenfogva Alapítvány "Fogadd el, fogadj el!" címmel szervezett esélyegyenlőségi napján, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. A rendezvényen az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskolai kollektívájának önkéntesei is részt vettek.
A tájékoztató itt olvasható
.

2013. március 28.

 

A Lillafüredi volt tavaly a legnépszerűbb erdei vasút
Elkészült a 14 magyarországi erdei vasút tavalyi személyszállítási adatait összefoglaló statisztika: 2012-ben a legtöbb utast a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szállította.
Tovább a cikkhez...

2013. március 28.

 

Elmarad a tavaszköszöntő vonatozás Pálházán
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága, mint a PÁEV üzemeltetője tájékoztatja a kedves vasútbarátokat, utazni vágyókat, hogy a 2013. március 31-re és április 1-re meghirdetett húsvéti vonatozás a mostoha időjárási körülmények miatt elmarad. A vasúti pálya a biztonságos közlekedésre jelenleg alkalmatlan. A menetrend szerinti közlekedés várhatóan 2013. április 14-től indul.
Megértésüket köszönjük:
Hegyközi Erd. Ig.

2013. március 25.

 

ÉSZAKERDŐ Zrt. - rangos elismerések az Erdők Világnapja alkalmából


Az Erdők és a Víz Világnapja alkalmából 2013. március 22-én Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter adott át kitüntetéseket Budapesten. Elismerésben részesült többek között az ÉSZAKERDŐ Zrt. három aktív, illetve nyugállományú dolgozója is. Március 21. több mint négy évtizede az Erdők Világnapja. 1971-ben döntött úgy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO, hogy ezzel a nappal hívja fel a figyelmet az erdők fontosságára. Március 22-én pedig a Víz Világnapja van.
Tovább a cikkhez...

2013. március 23.

 

Hiúzt fotóztak a Zemplénben - megviselte a vadállományt az extrém időjárás
A Zemplénben, Hercegkút község határában az ÉSZAKERDŐ Zrt. egyik vadkamerája készített felvételt egy hiúzról február végén. A nagyragadozót egy vadászati célra létesített szórón (etetőhelyen) sikerült lencsevégre kapni, a nyomait viszont már korábban is látták a környéken a kollégák. A magasabban fekvő régiókból valószínűleg a nagy hó miatt húzódott a környékre. A hiúz rendkívül ritka Magyarországon, általában a nagy kiterjedésű, sűrű erdőket kedveli. Jelenléte is a társaságunk által folytatott tartamos és természetszerű erdő-, illetve vadgazdálkodási munka bizonyítéka, hiszen tevékenységünkkel teremtjük meg a számára szükséges életfeltételeket. Könnyebb a nagyragadozónak az eredményes vadászat a vadgazdálkodó által létesített és működtetett szórók, etetők környékén. Ugyanez igaz a farkasra is, ami a Szin-Szelcepusztai vadászterületen él, de az idei télen már a Bükk hegység belső részén is megjelent. Véleményünk szerint az általunk végzett munka több hatósági - természetvédelmi, vadászati - szakmai támogatást érdemelne, hiszen a természeti környezet fenntartásában, építésében megkerülhetetlen szerepet vállalunk - mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Tovább a cikkhez...

2013. március 12.

 

Százak jutnak munkához a borsodi állami erdőkben
560 állástalan jut munkához szeptember végéig az észak-kelet magyarországi állami tulajdonú erdőkben. Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. héthónapos közfoglalkoztatási programja március elején kezdődött. A közmunkások felvételét a tervezett feladatokhoz igazítjuk: az induló létszám meghaladta a 490 főt. A programban résztvevők száma hasonló a tavalyihoz: akkor 11 hónapon keresztül átlagosan 567 embert foglalkoztattunk - tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Tovább a cikkhez...

A közfoglalkoztatási programról készült Echo Televíziós riport felvétele itt tekinthető meg (9:00 perctől).

2013. március 7.

 

Sárospatakon teleltek az ÉSZAKERDŐ "rajzmadarai"
Április közepéig még látható Sárospatakon, a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Karán a "Kedvenc madaram" rajzpályázat legszebb alkotásaiból létrehozott kiállítás. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által tavaly meghirdetett pályázat nem várt érdeklődést hozott, 3400 alkotást küldtek el az általános iskolások. Nemcsak Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből volt érdeklődés, hanem az ország legtávolabbi pontjairól is érkeztek rajzok. Szentgotthárd, Siklós, Szombathely, Szigetvár - csak néhány azon települések közül, ahonnan gyerekek neveztek a versenyre.
Tovább a cikkhez...

2013. február 25.

 

A végéhez közeledik a szociális tűzifaprogram Borsod megyében

December közepén kezdődött a szociális tűzifa kiosztása az ÉSZAKERDŐ Zrt. működési területén. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 154 önkormányzattal kötöttünk értékesítési szerződést, összességében több mint 7000 köbméter faanyagra. Átlagosan 40-50 köbméter tüzelő jut el egy-egy településre, de van olyan önkormányzat, ahol ebből a keretből 300 köbméter faanyagot osztanak szét a rászorulók között - adott számot a jelenlegi helyzetről Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Tovább a cikkhez...

2013. február 25.

 

Tavaszi programok az erdei iskolákban
Szeretettel meghívjuk Önöket a tavaszi erdei iskolai programjainkra. Készüljünk együtt a húsvétra a "Nyuszinapi" foglalkozáson. Középiskolások számára meghirdetett programjainkról itt olvashatnak bővebben.

2013. február 25.

 

Különvonat Ortástetőre és
a Lillafüredi Pisztrángtelephez, beszámoló

Február 16-án, Lilla napján ismét különvonat indult a LÁEV 2008. óta nem használt szárnyvonalára, az üzemszünet óta immár harmadik alkalommal. Ezennel minden eddiginél többen voltak kíváncsiak az Ortástetőig tartó szakaszra, a vonaton közel 160 fő utazott, amihez hatkocsis szerelvény és két mozdony dukált. Mivel a szárnyvonalon a "nagy" Bax-kocsik nem közlekedhetnek, és "kis" zárt kocsiból mindössze csak 4 darabbal rendelkezik a kisvasút, ezért két nyitott személykocsit is a vonatba soroztak. Télvíz idején ez igazi ritkaság, ilyenre legutóbb jó eséllyel csak a 2005-ben megrendezett gőzmozdonyos fotótehervonatozáson került sor. Tovább a cikkhez.

2013. február 21.

 

20. FeHoVa - az ÉSZAKERDŐ is bemutatkozott
14 ország 230 kiállítója vett részt a már hagyományos Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi szakkiállításon. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban megrendezett seregszemle ebben az évben jubilált, már huszadik alkalommal gyűltek össze a vadászok. Ráadásul nemcsak magyar szót lehetett hallani a programokon, hiszen mára a térség legjelentősebb szakmai kiállításává nőtte ki magát a FeHoVa. A seregszemlén az állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságok ismét együtt, közös pavilonban mutatkoztak be. Ez remek alkalom volt arra, hogy az erdőgazdaságok megismertessék és egyúttal népszerűsítsék vadgazdálkodási tevékenységüket. Tovább a cikkhez...

2013. február 18.

 

ELADÓ !
Kislóhoz való lovas vadászkocsi
Igényes kialakítású, elől 2, hátul
6 bőrhuzatú párnázott üléssel.
1-es és 2-es rúd tartozik hozzá,
dobfékes, laprugóval.

Irányár: 100.000 Ft

Információk:

Szőnyi Zoltán
06 30/574-57-53

2013. január 25.

 

Különvonat Ortástetőre és
a Lillafüredi Pisztrángtelephez

Lilla napi különleges erdei vonatozásra hívjuk a természetbarátokat, vasútfotósokat 2013. február 16-án, szombaton. A "LÁEV baráti köre" szervezésében, a LÁEV Üzemigazgatóság közereműködésével megrendezésre kerülő eseményen a résztvevők kiándulóvonattal utazhatnak a szárnyvonalon Ortástetőig, ahol menetrend szerinti vonatok már nem közlekednek. A programban szerepel a Lillafüredi Pisztrángtelep megtekintése is.
A programról készült tájékoztatót itt tekinthetik meg.

A rendezvényre vonattal érkező vendégeinknek a MÁV 50%-os alkalmi, menettérti kedvezményt nyújt. A kedvezmény igénybevételének feltételeiről készült tájékoztatót itt tekinthetik meg.

2013. január 17.

 

Erdei iskolák téli programjai

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskolái nyugodt, csendes erdei környezetben várják a pihenni és szórakozva tanulni vágyókat a téli időszakban is. Ajánljuk figyelmükbe 2013. január-márciusi programjainkat.
Tájékoztatónkat itt tekinthetik meg.

 

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség