Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megye állami erdőterületeinek kezelőjeként az erdő hármas funkciójának megvalósítását tűzte ki céljául. Nemcsak gazdálkodunk a ránk bízott területen, hanem közben nagyfokú figyelmet fordítunk a természeti- és kulturális örökségünk védelmére, valamint az erdő közjóléti szerepének széleskörű megvalósítására. Ez igencsak nagyfokú gondosságot és odafigyelést jelent, hiszen a gondozásunk alá tartozó 102.000 ha erdőterület Magyarország legnagyobb területen gazdálkodó erdőgazdaságává tesz minket.
Területünk három turisztikailag jelentős tájegységet
is érint: Bükk-hegység, Aggteleki-karsztvidék és
Zempléni-hegység. Ennek köszönhetően évente mintegy
másfélmillió látogató keresi fel az ÉSZAKERDŐ Zrt.
által kezelt erdőket. Az erdei rekreáció fontosságát
korán felismerve már hosszú ideje fejlesztjük közjóléti
szolgáltatásainkat is. Ennek részeként Magyarországon
egyedülálló módon az országos erdei iskola-programba
bekapcsolódva négy ilyen intézményt működtetünk,
melyeket játékos nevekkel láttunk el: Bikk-Makk,
Csanyiki Csemete, Bagoly-Vár és Borz-Alom. Ezek
kiépítését és folyamatos fejlesztését az ifjúság
természetszeretetének és a jövő generációk
életminőségének növelése érdekében vállaljuk.
Társaságunk 1997-ben (a B-A-Z megyei Integrált
Területfejlesztési Forrásból nyert pályázati támogatás
segítségével) indította el az erdei iskola hálózat
kialakításának tervezését. 4 db erdészeti erdei iskolai
bázishely és 7 tanösvény létesült az ÉSZAKERDŐ Zrt.
területén, melyet folyamatosan működtet. A társaság
Humánpolitikai Osztálya által üzemeltetett fónagysági
Bagoly-Vár iskola épülete oktatási központként is
szolgál, a hozzá csatlakozó Bagoly tanösvényt a
Keletbükki Erdészeti Igazgatóság tartja fent.
A legnagyobb vendégforgalmat lebonyolító erdei iskola Fónagyságon, Varbó községtől 3 km-re, a Bükk keleti részén található. Az intézmény fennállása (1997) óta mindig egyre színesebb oktatási programmal fogadta az ide érkező gyerekeket, s egyben ez Társaságunk oktatási központja is. Az egész évben működő bázison óvodás és iskolás csoportok fogadására van lehetőség, korosztályuknak megfelelő programokkal. A foglalkozások állandó része a 2,7 km hosszú Bagoly tanösvény, melyen igény szerint vezetünk túrákat, erdész szakemberek közreműködésével. A tanösvény 14 állomásán információs táblák helyezkednek el. A tanösvényhez tájékoztató füzet is készült.
Társaságunk 2010-ben pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által támogatott Környezet és Energia Operatív Programhoz, "A Varbó-fónagysági Bagoly-vár erdei iskolájának infrastrukturális fejlesztése" címmel. Pályázatunkat támogatásra érdemesnek ítélték, az erről szóló szerződés 2010. 05. 28-án került aláírásra. A pályázat 90%-os intenzitású, az elnyert támogatás 70.000.000.- Ft volt. A komfortosabb időtöltés érdekében már minden szobához külön fürdőszoba és illemhelység tartozik. Újdonság szolgáltatásaink között az, hogy a fejlesztés után az erdei iskola már képes mozgáskorlátozott gyerekek fogadására is. Az Erdei Iskola mellett korábban tanműhely állt, mely a fejlesztés nyomán átalakításra került. Új funkciót kapott, foglalkoztató terem lett belőle. Így a pedagógiai programok tovább finomodhatnak, hiszen ezáltal lehetőség nyílik a csoportok megbontására. Az épület előtt mesterséges tavacska található, mely a vizes élőhelyek vizsgálatára ad lehetőséget. Az objektumhoz tartozik még egy szabadtéri, ám fedett tanterem is, mely egyszerre több csoport párhuzamos foglalkoztatását teszi lehetővé. Általában 3 és 5 napos programokat szervezünk az idelátogató vendégeknek.