ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
Herman Ottó mozdony
FM
Muzsikál az erdő
 

Fejlesztik az erdei vasutakat

Magyarország Kormánya 2017. nyarán döntött a hazai kisvasutak fejlesztéséről, amelyre összesen 10 milliárd forintot különítettek el. Ebből mintegy 6 milliárd forint értékben a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó, erdőgazdasági kezelésű erdei vasutak négy vonalán nyílik lehetőség nagyszabású felújításokra.
Az FM felügyelete alá tartozó Lillafüredi, Királyréti, Kemencei és Gyöngyösi Állami Erdei Vasutak rekonstrukciójának közös nyitórendezvényét 2018. február 6-án tartották Lillafüreden, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút emblematikus állomásán.
A fejlesztési forrás nagyságrendjéből adódóan történelmi lehetőség előtt állnak a hazai erdei vasutak, amelyre fennállásuk óta nem volt példa. A közkedvelt, ámde infrastrukturálisan igencsak elhasználódott kisvasutak többsége a hosszútávú és biztonságos üzemeltethetőség érdekében átfogó felújításra szorul. Az 1920-ban átadott Lillafüredi Állami Erdei Vasút összesen 25 kilométeres vonalhálózatán ez teljeskörű pályafelújítást, valamint a járműállomány nagy részének megújítását jelenti majd. Csak ami a pályát illeti, a közel 3 000 sínszál, 40 000 talpfa, 80 000 alététlemez, 160 000 síncsavar szinte mindegyike különféle kopások, deformációk, öregedések okán cserére szorul, ami szokványos karbantartási keretek között már nem lehetséges. Az évi 240 000 fős utasforgalom további fenntartásának záloga ezért a teljes körű rekonstrukció. A járműállomány tekintetében elmondható, hogy a vontatás gerincét adó Mk48-as és C-50-es mozdonyok átlagéletkora közelíti a 60 évet. A megbízható működéshez elengedhetetlen felújításuk, korszerűsítésük. A mozdonyokon túl természetesen megújulnak majd az utasok által használt személykocsikis.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. célja, hogy 2020. november 14-én, a LÁEV fennállásának 100. évfordulóján egy korhűen és ugyanakkor korszerűen felújított, hosszútávon üzemeltethető erdei vasutat adhasson vissza az utazóközönségnek.

A sajtótájékoztatón megjelent Révész Máriusz Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztos, Ugron Ákos Gábor a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Dalvári Vince Gábor a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese, Győri Gyula, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának miniszteri főtanácsadója, míg az ÉSZAKERDŐ Zrt-t dr. Sárhegyi Zoltán, a felügyelőbizottság elnöke és Zay Adorján vezérigazgató képviselte.


LÁEV projekt sajtótájékoztató

LÁEV projekt sajtótájékoztató

LAEV project sajtótájékoztató

LÁEV projekt sajtótájékoztató

LÁEV projekt sajtótájékoztató

LÁEV projekt sajtótájékoztató

Miskolc, 2018. február 7.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség