ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
Herman Ottó mozdony
FM
Muzsikál az erdő
 
"Az Év Erdésze - 2017." verseny az ÉSZAKERDŐ Zrt-nél

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2017. május 25-én rendezte meg a Senyői Vendégház környékén "Az Év Erdésze - 2017." elnevezésű házi versenyt, mely egyben válogató is volt az országos versenyre. A versenyen az ÉSZAKERDŐ Zrt. 13 Erdészeti Igazgatóságának 16 kerületvezető erdésze vett részt.

Erdészverseny

A résztvevőket Papp Gyula erdészeti vezérigazgató-helyettes, a versenybíróság elnöke köszöntötte. A rajtszámok kihúzását követően a versenyzők 5 versenyszámban bizonyíthatták felkészültségüket.
A komplex felismerés során 25 db vetített képről kellett felismerni erdei cserje- és fafajok téli és nyári hajtását, termését, csíracsemetéjét, típusjelző lágyszárúakat, ehető és mérgező gombákat, vadászható- és védett madár- és emlősfajokat, vadnyomokat.

Erdészverseny

Az állományleírás, fatérfogat becslés feladat során 1 famagasságnyi sugarú mintaterületen kellett meghatározni az állományleíró adatokat, valamint 1 db megjelölt álló fa magasságát és fatérfogatát kellett megbecsülni.
A gyérítésjelölést vastag rudas fejlődési fázisban lévő kocsánytalan tölgyes-bükkös állományban kijelölt, 100 db törzset tartalmazó mintaterületen kellett végrehajtani az adott erdőrészlet erdőtervi előírásait figyelembe véve.
A választékolás, számbavétel során először 1 db KTT szálfa választékolását kellett elvégezni az ÉSZAKERDŐ Zrt-nél alkalmazott választékolási utasítás szerint, törekedve a legjobb értékkihozatalra. Ezt követően 3 db, különböző fafajú (B, HJ, EF) rönk számbavétele volt a feladat.
A távolságbecslés és trófeaminősítés feladat során szembecsléssel meg kellett határozni egy muflon és egy gímszarvas - erdőállományba kihelyezett - trófeájának távolságát, korosztályát, méretét és lőhetőségét.

Erdészverseny

A jó hangulatú verseny végén Papp Gyula erdészeti vezérigazgató-helyettes adta át a díjakat:

I. helyezett lett Dávid Gábor, a Telkibányai EI. kerületvezető erdésze, aki a maximálisan elérhető 600 pontból 497,5 pontot ért el.
II. helyezést ért el ifj. Hudák László, a Jósva-Tornai EI. kerületvezető erdésze 478,5 ponttal.
III. helyezett lett Boda Ferenc, a Sárospataki EI. kerületvezető erdésze 473,0 ponttal.

A KASZÓ Zrt. és az OEE szervezésében 2017. június 21-22. között megrendezésre kerülő országos versenyen Dávid Gábor kerületvezető erdész fogja képviselni az ÉSZAKERDŐ Zrt-t.
Bányai Péter
erdőművelési vezető
ÉSZAKERDŐ Zrt.

(Fotók: Tóth Lajos)
 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség