Tűzgyújtási tilalom térkép
 
A klímaváltozás és az erdők kapcsolata
 
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárgazdasági Minisztérium
Muzsikál az erdő

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is részt vesz az ország megtisztításában

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. támogatást nyert az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt, az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében létrehozott "Tisztítsuk meg az Országot!" Projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteme tárgyú pályázati felhíváson, amelynek lebonyolítója (támogatója) az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. A támogatás értéke 9.659.076 forint, a projekt ideje: 2020. október 1. - 2021. május 31.

A társaság tavaly december és idén május között, két ütemben, 27 helyen gyűjtötte össze, illetve szállíttatta el a hulladékot. Az érintett területek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elszórtan elhelyezkedő, jellemzően településekkel és országos közutakkal határos erdőrészletek voltak. A projekt során megközelítően 150 m3, vegyes eredetű hulladéktól sikerült mentesíteni az állami tulajdonú erdőket.

Az erdőgazdaság a hulladék elszállítása mellett komoly hangsúlyt fektet az illegális szemétlerakások megakadályozására is. Emiatt vállalta az erdőterületre bejutást megakadályozó sorompók telepítését, valamint a szemeteléstől való elriasztásra szolgáló kamerák elhelyezését is. A várakozások szerint az intézkedések hatására visszaszorulhat a lakossági eredetű hulladék mennyisége az erdőterületeken.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. - felelős erdőgazdálkodóként - mindent megtesz annak érdekében, hogy mind az erdőjárókat, mind az erdei környezetben vezető közutakon közlekedőket tiszta, hulladéktól mentes erdők fogadják.

Erdőtelepítés

Erdőtelepítés


Rostalló, 2021. június 23.


 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet