Tűzgyújtási tilalom térkép
 
A klímaváltozás és az erdők kapcsolata
 
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárgazdasági Minisztérium
Muzsikál az erdő

 

Az ÉSZAKERDŐ-nél is elkezdődtek az Erdei Vándortáborok

2021. június 16-án az Erdei Vándortábor Program immár ötödik szezonja indult az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében. A résztvevő diákok az erdők természeti és kulturális kincseinek megismerése mellett a környezettudatos életmódra is ösztönzést kapnak. A program az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósul meg. Az Erdei Vándortábor Program egy hetes turnusaiban részt vevő, összesen 6500 felső tagozatos és középiskolás diák idén már 11 útvonalon ismerheti meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint - egy régi igénynek eleget téve, idén először - a Bükk természeti, illetve kulturális értékeit. Az idén megnyílt tizenegyedik útvonal-különlegesség, mert az Országos Erdészeti Egyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel összefogásban egy kombinált erdei és vízi útvonalat hozott létre. Az első három napban a dél-zalai erdőket, majd vízre szállva a Mura magyarországi szakaszát ismerhetik meg a fiatalok.
A csoportok az ÉSZAKERDŐ Zrt. által megszervezett Zempléni útvonalon is elindultak egyhetes túrájukon, ahol a lehetséges napi útvonalakat követve számos szikláról csodálhatják meg a különböző égtájak felől eléjük terülő kilátást, meglátogathatják az egykor a Rákócziak által lakott Regéci Várat, a kitartóbbak pedig ellátogathatnak a mesébe illő Megyerhegyi tengerszemhez is. A vándortáborozók megismerhetik a korabeli molnárok feladatait és az utánkeresők munkáját a vadászkutyás bemutatón. Ezúttal is népszerű program az utazás a Pálházi Állami Erdei Vasúton.
Az erdei vándortáborok táborhelyeit az Agrárminisztérium által irányított állami erdőgazdaságok biztosítják, erdei iskoláikat és turisztikai infrastruktúrájukat bocsátják rendelkezésre. Az állami erdőgazdaságok a gyalogos vándortáborokat vezető pedagógusok képzésében szintén részt vesznek, erdei iskoláikban alkalmazott oktatási anyagok és módszerek átadásával.
A Vándortábor Program új eleme és egyben idei nyitóeseménye a június 14-20. között lezajlott Vándor Viadal, amelyet a táborok egyik helyszínén, a Zemplénben rendeztek meg. A verseny célja hazánk tájegységeinek természeti és kulturális értékeinek megismerése, az aktív kikapcsolódás népszerűsítése volt. Összesen húsz, egyenként négyfős középiskolai csapat mérte össze tudását, kitartását az egyes feladatokban. A számos nagy értékű nyeremény mellett a győztes csapat jutalma jövőre egyhetes, ingyenes vándortáborozás az általuk kiválasztott helyszínen.
A Vándortáborokat - nem csak azért, mert a résztvevők szinte végig a szabadban tartózkodnak - az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők az előkészületek alatt, illetve a lebonyolítás során is nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra, amelynek része például a túlfogyasztás és a pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom csökkentésének gyakorlati fogásainak megismerése.
Az egyhetes turnusok lebonyolítása során az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, ezért az étkezésekhez elmosható tányérokat és evőeszközöket használnak. Igyekeznek odafigyelni arra, hogy csak a szükséges mennyiségű hulladék keletkezzen a táborozás során, amelynek gyűjtéséhez minden táborhelyen szelektív gyűjtőszigeteket helyeztek el.
A megszerzett élmények megosztására is van lehetőség: a korábbi évekhez hasonlóan vers-, novella-, fotó- és idén először, újdonságként rajzpályázatra küldhetik be alkotásaikat a vándortáborozók.
Az erdei vándorok útját a hivatalos Facebook és Instagram oldalon lehet követni.

Országos Erdészeti Egyesület / ÉSZAKERDŐ Zrt.

Vándortábor

Vándortábor

Vándortábor

Vándortábor


Pálháza, 2021. június 29.


 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet