Tűzgyújtási tilalom térkép
 
A klímaváltozás és az erdők kapcsolata
 
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Herman Ottó mozdony
Agrárgazdasági Minisztérium
Muzsikál az erdő

 

Túl a féltávon a Zempléni Erdei Vándortábor

Idén eddig már 14 csapat járta be az Erdei Vándortábor Program ÉSZAKERDŐ Zrt. által szervezett Zempléni útvonalát. A csoportok többsége Budapestről, Pest megyéből, valamint az Alföld keleti részéről érkezett. A lelkes táborozók a Zempléni-hegységben eltöltött egy hét alatt számos kilátópontra eljuthatnak, ahol az eléjük terülő csodálatos panorámában gyönyörködhetnek. Ezek a helyek a hegyvidék különböző arcait mutatják meg: a környező, erdővel borított hegyektől kezdve a Hegyközi-medencén át a Cserehát dombvidéke is a szemük elé tárul.
A gyerekek és felnőttek számára is az egyik legérdekesebb rendezvény az utánkeresők tevékenységét bemutató vadászkutyás program, ahol érdekességeket tudhatnak meg a vadász hivatásról is.
Sok csoport készül éjszakai túrával, ahol próbára tehetik bátorságukat, megtapasztalhatják, hogy sötétben is milyen jól lehet látni. Szintén sokan vállalkoztak a koránkelésre is, hogy a Kerek-kő panorámáját a napfelkelte idején is megcsodálják. Az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek közelebb kerülnek a természethez és élményekkel telve térnek haza. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy akik egyszer - belekóstoltak - a vándortáborozásba, többször is meglátogatják valamelyik útvonalat és eljutnak a Zempléni-hegységbe is. Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Program idén már 9 útvonalán, több mint 4000 táborozó részvételével zajlik.
További részletek a Program honlapján és facebook oldalán:
http://erdeivandor.hu
https://www.facebook.com/ErdeiVandor

Vándortábor


Miskolc, 2020. július 29.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet