Tűzgyújtási tilalom térkép
  Időkép webkamerája
a Lillafüred - Zsófia-kilátóról
 
   
     
   
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárminisztérium
Muzsikál az erdő
A Mi Erdőnk
 

Mezőkövesden is fásítanak

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programra két platán és két hárscsemete elültetésével hívta fel a figyelmet kedden, Mezőkövesden Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Dr. Fekete Zoltán polgármester, és Papp Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese.

Dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd polgármestere ebből az alkalomból bejelentette, hogy településen a következő öt évben ezer fát telepítenek. Úgy fogalmazott: ezzel azt üzenik az utókornak, hogy gondolnak rájuk, hiszen a fákat nem maguknak, hanem az utódoknak ültetik el.

A faültetés példát mutat, de egyben felhívja a figyelmet a klímaváltozásból fakadó folyamatok megállítására, lassítására. Meg kell védeni a Föld apró csodáit és természeti kincseit - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az állami erdőgazdaságok a programban mintegy 550 hektáron ültetnek erdőt, amihez 2 millió facsemetét használnak fel. Az Országfásítási Program másik nagyon fontos eleme a magánerdőgazdálkodókhoz kapcsolódik: a jogszabályok, illetve a támogatáspolitika megváltoztatásával lehetőséget adtak arra, hogy hazai és európai uniós forrásokból jelentős mértékben növeljék az erdőterületek arányát. Abban bíznak, hogy a ciklus végére magántulajdonú földterületen legalább 20 ezer hektár erdőtelepítés valósul meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon sok településen kezdődtek fásítási programok. Ezeket segítendő, úgy döntött az agrártárca, hogy a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat rendelkezésre álló forrásaiból fásítási pályázatot hirdet, amelyben az önkormányzatokat és a civil kezdeményezéseket is támogatással segítik.

A Mezőkövesden elültetett facsemetéket az ÉSZAKERDŐ Zrt. ajánlotta fel. Az erdőgazdaság idén Putnok, Dubicsány és Tardona községek határában csaknem 15 hektár erdőt telepít, mintegy 64 ezer csemetét ültetnek el.



Miskolc, 2019. november 28.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet