Tűzgyújtási tilalom térkép
  Időkép webkamerája
a Lillafüred - Zsófia-kilátóról
 
   
     
   
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárminisztérium
Muzsikál az erdő
A Mi Erdőnk
 

Erdei pillanatok" fotókiállítás Füzérradványban

Az "Erdei pillanatok" fotókiállítást unikális helyszínen, a Füzérradványi Károlyi-kastélyban rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF).

A megnyitón Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta: cél, hogy az erdész és a vadász hivatást közelebb hozzuk az emberekhez, az erdő hétköznapi szépségein keresztül. A kiállított képeken nem beállított jelenetek vannak, hanem igazán ritka egyedi és megismételhetetlen pillanatok, amelyeket erdészkollegák és erdőjáró tanulók fényképeztek. A tárlat remek alkalom arra, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek erdeink csodálatos világába. Bízunk abban, hogy ezáltal, még többen kapnak kedvet az erdőjáráshoz vagy ellátogatnak valamelyik erdei iskolánkba.

Erdődi István, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára külön méltatta a képek készítőit, akik a munka vagy tanulás mellett hódolnak szenvedélyüknek. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok lehetőséghez jussanak, ahol a nagyközönségnek is megmutathatják tehetségüket. Hiszen az "itt kapott visszaigazolás lehet az az üzemanyag, ami a szenvedélyük motorját tovább hajthatja". Az erdőgazdaságnak külön köszönetet mondott, hogy támogatja az ilyen rendezvényeket, a leendő látogatóknak pedig őszinte szívvel ajánlotta az elkapott erdei pillanatok megtekintését.

A köszöntőket követően Kaiser Kitti létesítményvezető egy jelképes szalagátvágással hivatalosan is megnyitotta a kiállítást. A képek közös megtekintését követően a kiállítás anyagát elkészítő fotósok (ifj, Bóta István, Bózsó Gyula, Fehér János, Hogya István) emlékplakettet vehettek át.

A fotókiállítás 2018. március 31-ig látható a füzérradványi Károlyi-kastélyban.

Fotókiállítás látogatói

Fotósok csoportképe


Miskolc, 2018. február 23.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet