Tűzgyújtási tilalom térkép
 
A klímaváltozás és az erdők kapcsolata
 
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárgazdasági Minisztérium
Muzsikál az erdő
 

Pünkösdi vonatozások Pálházán

Rendhagyó módon, két kisvasúti programmal vártuk az érdeklődőket pünkösd vasárnapján Pálházára. A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány - az ÉSZAKERDŐ Zrt. közreműködésével -második alkalommal indított "vadkutató vonatozást" a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán. Az "Őzbak cserkelés a Hegyközben" címmel meghirdetett programra 45-en jelentkeztek, a két kocsiból álló különvonat első megállója Pálháza-Ipartelepen volt, ahol az utasok megnézhették az Erdészeti Gyűjteményt. Ezt követően a rendezvény a Rostallói végállomáson folytatódott, ahol vadászati ismeretekhez és hagyományokhoz kötődő előadásokat hallgathattak meg az utasok. Megismerhették az íjat és a vadászható vadfajok hívásának eszközeit, láthattak vérebes utánkeresést és vadászkürtös tiszteletadást egy teríték mellett. A program fénypontja a vadgasztronómiai bemutató és vadétel-ebéd volt. Késő délután egy másik különvonatot is indítottunk, amelyen 50-en utaztak. Ezen a rendezvényen a debreceni Mustang Country Linedance Klub műsora szórakoztatta a kisvasút utasait - foglalta össze a történteket Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.









Miskolc, 2016. május 19.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet