Tűzgyújtási tilalom térkép
  Időkép webkamerája
a Lillafüred - Zsófia-kilátóról
 
   
     
   
     
ÁSZ vizsgálat 2015
ÉSZAKERDŐ Zrt. facebook
kisvasúti projekt
Agrárminisztérium
Muzsikál az erdő
A Mi Erdőnk
 

Kisvasúttal Mahócára és a Lilla-barlangba

A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány vezetőjének Gáspár Jánosnak kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a "Kisvasutak napjai" programsorozatot, melynek célja e páratlan közlekedéstörténeti emlékeink megmentése, bemutatása, népszerűsítése.
Csaknem százan vettek részt az ÉSZAKERDŐ Zrt. kisvasútjainak napján, szombaton. Az erdészeti társaság a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút közös kisvasúti napja keretében hagyományos "nyárköszöntő" különvonatot indított Mahócára. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta az utasokat, hiszen napfényes, gyönyörű időben bonyolítottuk le a programot. Több mint húszan használták ki a lehetőséget, és egy sétát tettek barlangász szakvezetéssel - az egyébként nem látogatható - Lilla-barlangban. A fokozottan védett barlangba a Bükki Nemzeti Park együttműködésének köszönhetően juthattak be a látogatók. Külön öröm, hogy most Mahóca volt a végállomás, hiszen 2013-ban - az akkori kisvasúti napon - még csak Ortástetőig tudtak közlekedni a szerelvények. Azóta viszont befejeződött a Mahócáig tartó szakasz újjáépítése is. Érdekesség, hogy ott volt az utasok között családjával együtt Tóth Gábor is, aki nyolc évvel ezelőtt helyszínelőként részt vett a mahócai sínlopás felderítésében. A végállomás környékén számos kikapcsolódási lehetőség várta az érdeklődőket. Bízom abban, hogy senki nem bánta meg, aki szombaton a kisvonatot választotta - mondta Mátrai Imre, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója, a program házigazdája.





Miskolc, 2016. május 31.

 
ÉSZAKERDŐ Zrt. © 2011. | Jogi, adatvédelmi nyilatkozat | Honlap térkép | Elérhetőség
Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat | Adatvédelmi tájékoztató | Adatvédelmi tájékoztató 5. sz. melléklet